2024.08.20. Debrecen
A 2024. évi debreceni virágkarneválon is a legkiválóbb versenytáncosok léptek fel a 33 éve óta karneválozó Valcer Táncstúdió színeiben. Azok a gyerekek és fiatalok, akik szorgalmukkal, tehetségükkel, kitartásukkal évek óta bizonyítják tudásukat, rátermettségüket, egyéni és csoportos verseny eredményeik alapján nyerték el azt a jogot, hogy részesei lehessenek ennek a nagyszerű fesztiválnak.
Stúdiónk koreográfusai évről évre egyedi koreográfiákkal, új ruhákkal és látvánnyal lepik meg a közönséget. A karneváli próbafolyamat idejére a valcerosok hagyományosan balatoni edzőtáborba vonultak, ahol igazi csapatépítő körülmények között zajlott a felkészülés.
Idén a latin-amerikai versenyszámok köréből egy spanyol eredetű táncra esett a választás, melyet bikaviadal-pantomimnak is neveznek, ahol a férfi a matador szerepét játssza, a nő pedig hajlékonyságával a piros kendőt jelképezi, s együtt mozognak egy képzelt bika körül.
A tüzes paso doble tánchoz a jelmez stílszerűen piros fekete és fehér színekben pompázott. A végeredmény 400 méter anyag, 550 méter flittercsík, 250 ezer strasszkő, 400 rózsafej és 180 méter rojt felhasználásával készült el.
Gratulálunk Terdik-Tasi Tímea, Fekete-Erdei Melinda, Budai Attila, Hatházi Ádám, Gáspár Patrik a koreográfusoknak, tanároknak, egész éves munkájuk eredménye tükröződött a karneváli produkcióban.
Nagy taps és elismerés illeti nagyszerű táncosokat – a gyerekeket és az ifjakat egyaránt – akik igazi örömtáncot táncoltak egész nap: kimagasló táncos teljesítmény nyújtottak nemcsak tribünök közönsége előtt, de a karneváli nap minden mozzanatában.
Köszönjük a Ciabattino Fashionnek, Varga Csabának, hogy megvalósította álmainkat és elkészítette ruháinkat.
Köszönjük a munkatársak és állandó önkénteseink áldozatos munkáját.
Köszönjük a szülők, családtagok, bizalmát, felénk irányuló szeretetét;
Köszönettel tartozunk a ruhák és kiegészítők gondos díszítéséért, a professzionális hajak és sminkek elkészítéséért; a közzétett kiváló fotókért és videókért, melyek sok család számára életre szóló emléket nyújtottak és kiválóan reklámozták a Valcert.
Hálával és köszönettel tartozunk a csodaszép ruhaanyagokért a Masterful Kft tulajdonosainak.
Külön köszönet a Deczki Fotónak, Deczki Mónikának a profi képekért, a Valcer Táncstúdió felé irányuló elkötelezettségéért.
Köszönjük a kedves posztokat, az elismerő jelzéseket!
Jövőre, veletek, ugyanitt!
Biró Csaba