NEAO-KP-1-2023/10-000523
2023.
A VALCER AZ IFJÚSÁGÉRT Alapítvány pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alap civil önszerveződések működését és szakmai tevékenységét nemzeti összetartozásuk erősítését és a közjó kiteljesedésében vállalt szerep segítésére létrejött, NEAO- KP-1-2023 jelű pályázatára.
Az Új nemzedékek jövőjéért kollégiumhoz benyújtott pályázat a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer megelőzés területén működő civil szervezetek szakmai programjait és működését
A pályázati cél az alapítvány által szervezett intenzív tánctáborok megvalósulásának támogatása.
A pályázati támogatás felhasználásával 2023 nyarán vakációs művészeti táborokat szerveztünk az alapítvány székhelyén Debrecenben és a Balatonszemesen. Napközis és bentlakásos táborok keretében a táncművészet iránt érdeklődő amatőr művészeti csoportok számára fejlesztő szakkörök, intenzív tánckurzusok (néptánc, versenytánc és moderntánc műfajban) valósultak meg.
Táborozóink elsősorban a Valcer Táncstúdió valamint a Valcer Alapfokú Művészeti Iskola táncosai voltak: 3 balatoni turnusban és két napközis táborban, s a nyár további részében külsős tánccsoportokat fogadtunk az egész ország területéről és a Partiumból.
A támogatási összeg: 1 530 000Ft,
A támogatás időszaka:2023. 04.01- 2024. 03. 31.
Az elnyert összeget az alábbi költségek mérséklésére használtuk fel:
Táborszervező és konyhai kisegítő bére |
Szőnyeg bérlet, tisztítás |
Kártevőírtás |
Tisztitószervásárlás |
Számlázó program éves előfizetési díja |
Könyvelési díj |
Utazási költségtérítés |
Élelmiszer |
Habszivacs matrac a tábori ágyak felújításához |
Táncosaink nevében köszönjük a támogatást!